• Gyöngyösi Atlétikai Klub - 3200 Gyöngyös, Egri út 23.

Hírek

Sokgólos vereség

Nagyon messze álltunk a pontszerzéstől

Újabb vereséget szenvedtünk a 6. fordulóban, ráadásul gólarányt is nálunk javított az NBII-ből kiesett Szolnok, a vége 1-5.

Pedig jól indult a mérkőzés, az első negyedórában egyértelműen mi irányítottunk, sőt Molnár Erik bepasszából Pilinyi István lőhetett 20 méterről kapura, ám a kapus némi szerencsével, és nagy bravúrral kiütötte a ballábas bombát.

Aztán a 22. percben szögletet végezhattünk el, amit a kapus könnyedén lehúzott, és azonnal indított belőle. A kontra végén Simon Attila lőhetett zavartalanul, Halasi tehetetlen volt.

Sajnos a játék képe ugyanúgy alakult, mint az összes eddigi mérkőzésünkön: a kapott gól után összezuhantunk, és már korántsem mi irányítottuk a játékot.

A félidő második felében 3 perc alatt 3 ziccer adódott a kapunk előtt, és mindannyiszor megköszönhettük a vendégjátékosoknak, hogy nem növelték az előnyüket. A 39. percben azonban újabb ziccerben már Simon nem hibázott, megszerezte önmaga és egyben a Szolnok második gólját. Már abban reménykedtünk, hogy megússzuk az első félidőt 2 kapott góllal, de az utolsó percben Annus Árpád is beköszönt. És hogy tovább szomorítsanak bennünket: Csornij Áron lesgólja után szinte azonnal gólt kaptunk: a 49. percben Kun László Dávid már 0-4-re alakította az állást.

Értelemszerűen a Szolnok kissé visszavett, Niedermüller és Pilinyi is lövőhelyzetbe került, de nem sikerült szépítenünk. A szünetben beállt a sérüléssel bajlódó Laurinyecz is, egy jó labdával sikerült kiugrania a védők között a 79. percben, nem hibázott, szépítettünk. 1-4.

A 84. percben ismét két cserejátékosunké volt a főszerep: Gábriel Adrián beadását Botos Szabolcs kotorta kapura a védők szorításában, a kapus védeni tudott.

Már a megváltó hármas sípszót vártuk, amikor egy kapuralövésbe Pilinyi dobta bele magát hősiesen. Háttal repült a labda felé, ami a könyökében elakadt. 11-es. Hm... Persze, persze, a szabály az szabály, de egy kósza lövésbe háttal belevetődve a 93. percben 1-4-nél... Simon Attila nem lelkizett: bevágta a büntetőt ezzel elérve egy mesterhármast, és kialakítva az 1-5-ös végeredményt.

A meccs egészét tekintve nem játszottunk jól, még akkor sem, ha voltak villanásaink. 

A szakmai stáb feladata mostmár nem csak a labdarúgó szakmát kell, hogy érintse, hanem a 6 meccsen elért 1 pontot jelentő lelki sebeket is ápolni kell. Vasárnap Miskolcra utazunk. A DVTK második csapata a második fordulóban Salgótarjánban tudott nyerni, emellett ők is 5 vereséget szenvedtek. 

Talán ez egy jó lehetőség a fiúknak, hogy megmutassák nekünk a győztes arcukat. Két új igazolásunk is a csapat segítségére lehet, hiszen Gábriel Adrián mellett már Forgács Péter is szerephez juthat.

 

Tóth Tibor mérkőzés utáni nyilatkozata itt tekinthető meg, Csank Jánosé pedig itt.