• Gyöngyösi Atlétikai Klub - 3200 Gyöngyös, Egri út 23.

Hírek

Rengeteg munka vár ránk!

Interjú Kozma Zsolttal, a GYAK új elnökével

- Elnök úr! A GYAK közgyűlése alig egy évvel az előző elnökség megválasztását követően új vezetőséget választott az egyesület élére. Mi indokolta ezt a gyors váltást?


- Tavaly márciusban volt egy közgyűlés, ahol új vezetés került megválasztásra. Ebben a vezetőségben jómagam a felügyelőbizottság elnökeként kerültem megválasztásra. Az egyesület élére 10 elnökségi tagon túl Dr. Weisz Péter elnök úr került megválasztásra. Elnök úr tavaly nyártól az új szakmai igazgató egyetértésével mondhatni „kettesben” vezette az egyesületet, illetve a felnőtt labdarúgó szakosztályt. Az NBIII-as labdarúgó csapat nyári igazolásai olyan mértékű fizetési feltételekkel köttettek meg, mely mögött nem rendelkezett a klub kellő anyagi forrással. Erről az akkori elnökség csak augusztus végén értesült, ahogy jómagam is. Ekkor azonnali költségcsökkentő intézkedéseket kellett volna foganatosítani, helyette azonban elnök úr egy olyan többmilliós kölcsönt vett fel, melyet az elnökség és jómagam is előzetesen elutasítottunk. Ez tovább mélyítette a bizalomvesztést az elnökség és az elnök úr között, melynek a vége az lett, hogy az elnökség 7 tagjával közösen lemondtam. Ezt követően a lemondott sporttársakkal azon dolgoztunk, hogy miként lehet ezt a gazdasági ámokfutást megállítani. Ennek következményeként első körben az egyesület legnagyobb támogatójához az önkormányzathoz fordultunk. Ezt követően ősszel - amit jósoltunk, bekövetkezett - a pénz elfogyott, a játékosok és a stáb tagok nem kapták meg járandóságaikat, a levegő kezdett elfogyni az elnök körül. Ennek hatására év végén több közgyűlés is összehívásra került, melyen az egyesület tagjai, játékosai valós képet kaptak a helyzetről. Ennek végeredményeként, és a helyzet egyre tarthatatlansága okán december közepén elnök úr beadta lemondását és a közgyűlés egy ideiglenes ügyvivő testületet választott meg a klub átmeneti működtetésére, az egyesület átvilágítására, a kialakult helyzet normalizálására. Ezt egyébként a város képviselő testülete is soron kívül elvárta. Az ügyvivő testület tevékeny részeseként áttekintettük a helyzetet, és a januári közgyűlésen beszámoltunk munkánkról. A közgyűlés az ősszel lemondott elnökségi tagok és a lemondott elnök helyére új tisztségviselőket választott, de - tekintettel az adóssághalmazra – érthetően ezekre a pozíciókra nem tolongtak a jelentkezők. Azok közül, akik ősszel a reformokra szavaztak, most 3 fő vállalta a megmérettetést, hiszen nem csak a „partvonalról” kívántunk bekiabálni, hanem tevőlegesen is szerettük volna segíteni a klub kilábalását a jelenlegi helyzetből. A közgyűlés ellenvetés és tartózkodás nélkül Molnár Ferenc urat elnökhelyettesnek, Bezzegh Attila urat elnökségi tagnak és jómagamat elnöknek választott.


- Megtörtént már az átadás–átvétel az új és a régi elnök között? 


- A tényleges átadás–átvételre még nem került sor, de ehhez a teljes könyvelés áttekintése szükséges. A könyvelő irodától azonnali mérleg elkészítését kértük, hogy tisztán lássuk mivel is állunk szemben. Nem szeretnénk, ha hónapok múlva újabb és újabb csontvázak esnének ki a szekrényből. Teljes átvilágítást kívánunk végrehajtani az egyesület és az egyesület által létrehozott gazdasági társaság tekintetében. Azonban már most körvonalazódik, hogy a baj nagyobb, mint gondoltuk, és a felgyülemlett tartozás több-tízmilliós összeget tesz ki.


- Melyek az elnökség rövid- és hosszútávú feladatai?


- A klub gazdasági átvilágítása közben kellő erőt kell fordítani a felnőtt labdarúgó csapat egyben tartására, ami - be kell vallanunk, - nehéz feladat lesz. A játékosokkal leültünk tárgyalni, és a megengedhető legjobb ajánlattal próbáltuk egyben tartani őket. Simon Antal Pro-licenszes edző személyében sikerült egy tapasztalt edzőt hozni a csapat élére is, illetve a stábban is történtek változások. A játékoskeretből a forráshiány okán meghatározó alapemberek távoztak, ezzel számoltunk. Hosszú távon nem kérdés a célunk: a csapatban a lehető legtöbb saját nevelésű játékos, vagy környékbeli kapjon helyet. Az utánpótlás edzőkön nagyon sok fog múlni, hogy az évek során milyen minőségű és kvalitású játékosokat tudnak majd kinevelni, és ez fogja meghatározni a felnőtt csapat lehetőségeit. 


- A labdarúgás utánpótlás korosztályainak jövője mennyire biztosított?


- Természetesen nem csak a felnőtt labdarúgókról szól az egyesület, hiszen az utánpótlásban focizó sok–sok gyermek versenyeztetését, edzési lehetőségeit biztosítani szükséges. Mindemelett van atlétika, birkózó, ökölvívó szakosztályunk, melyekben több tehetséges sportoló is hétről–hétre edz. Az ő versenyeztetési felételeiket is szem előtt kell tartanunk. 

 
- Az egyesület több beruházást is indított a sporttelepen, ezek hol tartanak? 

- Az egyesület TAO pályázaton egy öltöző beruházást és egy lelátó bővítést is elnyert, melyek munkálatai évekkel ezelőtt elkezdődtek, de sajnos valahol út közben megakadtak. Ezzel kapcsolatban is vizsgálódnunk kell, hiszen alapvetően ezekre a többmilliós források rendelkezésre álltak, de az előző vezetés(ek) ezekkel még nem számolt(ak) el, miközben a kasszában a beruházások önrészét maradéktalanul már nem találjuk. Ezen vizsgálatokat lezárását követően – amennyiben szükséges – büntető feljelentéseket fogunk tenni. Tervünk, hogy első körben az öltözőház befejező munkálataihoz pénzügyi fedezetet teremtsünk, és lehetőleg még az idén használatba adhassuk. A lelátó kérdése ennél szélesebb áttekintést igényel.

- Nem könnyű a helyzet… Mit várhat el most a klub a szurkolóktól, a várostól ezekben a nehéz időkben?  


- Gyermekem a klub utánpótlásában focizik. Nem csak mint elnök, de mint szülő is mindent meg kell tennem az immár 114 éves klub életben tartása érdekében. Nem veszthet el az az érték, amelyet elődeink oly sok éven át óvtak és vigyáztak. Hatalmas a felelősségünk minden meghozott döntés mögött. A legfontosabb, hogy nem egyszemélyben vezetem a klubot, hanem az elnökség mögött egy támogatói team is áll, hiszen ezzel a kihívással egy–két lelkes ember nem tudna megbirkózni. A szurkolóktól, a város vezetésétől, a lakosságtól, a szülőktől és mindenkitől, aki kicsit is kötődik az egyesülethez csak egyet kérünk. Most azokat az időket éljük, amikor nem azt kell kérdezni mit ad nekem a klub, hanem azt, hogy miben tudok segíteni az egyesületnek. 


- Mi lehet a megoldás? 


- Dolgozni, dolgozni, dolgozni. A feladatok maguktól nem oldódnak meg, sokszor nehéz és népszerűtlen döntéseket kell rövid távon meghozni. Ezen döntéseket nem örömünkben tesszük meg, de most a klub érdeke az első. A klub MI vagyunk, nem valami kívülálló valami, valaki. A szurkolók és támogatok segítségére és türelemére sosem volt még ilyen szüksége az egyesületnek. 


- Rövid távon, mondjuk az év végén mit tarthatunk majd sikernek? 


- Az év vége messze van, nem is merünk olyan messzire kitekinteni. Jelenleg a nyárig merünk tervezni. A felnőtt csapatnak meg van az esélye az NB III-ban történő bennmaradásra. Nem lesz könnyű, de meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, de hogy ez mire lesz elegendő, majd a pályán dől el. Ha a tavaszt túléljük, akkor lehet beszélni az őszről, a folytatásról, de addig még rengeteg munka vár ránk. 

- Hát akkor: jó munkát, és hajrá GYAK!