• Gyöngyösi Atlétikai Klub - 3200 Gyöngyös, Egri út 23.

Hírek

Pista bácsi kertje: tiszta!

Besegítettünk...

Normál helyzetben a szurkoló segíti csapatát biztatással, jó szóval, tapssal, meg ahogy csak tudja. Van azonban olyan, amikor a szurkoló szorul segítségre, és akkor viszont a csapat részéről illik visszaadni valamit.

Papp István, vagy ahogy mindenki ismeri: Pappista, 77 éves korára kissé nehezen birkózik már meg a kerti teendőkkel. Papp Dávid, klubunk korábbi labdarúgója, aki jelenleg U15-ös lány csapatunkat trenírozza, ezt látva, kicsit besegített neki. Azonban a munka olyan szakaszba jutott, hogy egyedül már ő sem bírta, ugyanis a gallyazás után már "többemberessé" vált a munka.

Ekkor jött az ötlet, hogy néhány futballistánk, - akiknek munkahelyi, illetve oktatási el(nem)foglaltsága megengedte - Kozma Zsolt. elnökkel kiegészülve felkerekedett, és - ahogy azt kell... - Labancz Róbert vezetőedző irányítása mellett összeszedték és felpakolták egy kisteherautóra a "végterméket"... A járművet egyébként a Sportfólió Kft. biztosította, ami egyben Dávid munkaadója, így a gyakosok mellett köszönet illeti Juhász Pétert, a kft. vezetőjét is a segítségért!

Pista bácsi, aki nagyjából 70 éve van kint minden mérkőzésen, nagyon megköszönte a fiúk munkáját. Reméli, hogy mielőbb kijuthat végre a pályára, és a helyszínen biztathatja a kerti munkásait! 

Hajrá GYAK!