• Gyöngyösi Atlétikai Klub - 3200 Gyöngyös, Egri út 23.

Hírek

Ötven perc előnyt adtunk

"Első" és "utolsó" emberünk villogott

A mérkőzés közvetítése itt olvasható.

Az első félidő utolsó, és a második félidő első perceiben kaptunk két gólt. Egy kontra, és egy beívelés utáni fejessel két gólos hátrányba kerültünk. Nagyjából ennyit az első 50 percről. Illetve még annyit, hogy Csoszánszki egy szokásos váratlan húzással nagyszerű helyzetbe hozta Tarnait még döntetlen állásnál. Nehéz technikai szitu volt, mert ugyan teljesen tisztán kapta középpályásunk a labdát, ami neki szemből jött, azonban a kapunak félig háttal állva, a kirontó kapus mellett kellett volna eltenni a labdát. Sajnos nem sikerült, és szinte az ellentámadásból meg is kaptuk az első gólt.

A kezdő sípszó után 3 perccel pedig a másodikat is, és sajnos Tarnai helyzetétől eltekintve nem igen jelentettünk veszélyt a hazai kapura egészen az 53. percig.

Ekkor szintén Dani "akciózott". Lecselezte magát egészen az alapvonalig, ahol védője már úgy érezte, kiszorította ellenfelét. Azonban 17-esünk egy köténnyel csapta be, és máris nézhette, hogy ki érkezik középen. A segíteni igyekvő másik védő ettől pánikba esett, és nagy rössel érkezve elkaszálta. Minden bíró álma az ilyen szituáció: senki sem vitatkozott a büntető megítélése után.

Csoszánszki állt oda, és nagy erővel rúgta a labdát az elvetődő kapus helyére.

Csosza büntetett!

Szépítettünk, és még bő fél óra hátra volt... Felsejlett múlt heti mérkőzésünk...

Már csak azért is, mert mintha a berényiek is leültek volna kicsit nem csak az eredmény hatására, de az addigi játék miatt is. Őt birtokolták többet a labdát, helyzeteket alakítottak ki, sokszor csak Ladányi bravúrja mentett meg minket a gólzáportól, míg a mi támadáskácskáinkban nem sok veszély rejlett...

Bravúr! Ladányi a neved!

A gól után viszont fordult a kocka! A hazaiak elkezdtek erőlködni, mi pedig egyre közelebb kerültünk az egyenlítéshez.

Először Nagy Ricsi vett át nagyszerűen egy beadást, gyakorlatilag megcsinálta a nehezét, de a lövése már nem sikerült jól. Majd Csornij "dodgemezett" egy szöglet után a 16-oson belül, lőni próbált, de alig érte el a labdát a védők szorításában, így lövése fölé szállt.

Aztán negyed órával a vége előtt szabadrúgáshoz jutottunk a kaputól 18 méterre. Aki látta az augusztusi GYAK-Jászberény mérkőzést a második fordulóban, annak nem kell elolvasnia a következő két mondatot, mert pontosan ugyanaz történt most, mint akkor a félidő utolsó percében. Csoszánszki tette le a labdát, miközben a hazaiak kapusa állította fel a sorfalat. A sípszó után nekifutott, és a kapus oldalára rúgta hatalmas erővel a labdát, ami a felső sarokban kötött ki. Egyenlítettünk!

Ekkor már minden vendégszurkoló biztosra vette, hogy megismételjük a múlt heti bravúrt, amikor 0-2-ről fordítottuk meg a mérkőzést. Azonban most ez nem sikerült, ugyanis a Berény is feljebb kapcsolt, és mi is jobbnak láttuk vigyázni a biztos egy pontot. Azért még akadt egy-két "az-utolsó-előtti-passz-nem-sikerült" helyzetünk, de el kell ismerni azt is, hogy bizony Ladányi bravúrjai nagyon kellettek ahhoz, hogy megmaradjon az a bizonyos egy pont.

Ilyen a foci: a csatár lő két gólt, és ő a sztár, a kapus megfog öt-hat ziccert, és talán emlékszünk a nevére...

A jegyzőkönyvbe Csoszánszki kerül be vastag betűvel a két gólja miatt, de a mi jegyzetfüzetünkve csupa nagy betűvel írjuk be LADÁNYI PATRIK nevét is, mert ma ő is nagyon kellett ehhez a bravúrhoz!

És persze az összes többi játékos is, akik minden rosszat félre téve küzdött ezért a pontért! Hatalmas gratuláció nekik! És a lényeg: KÖSZÖNJÜK!

A berényi kezdő

Ezzel a döntetlennel a 10. helyen telelünk. Aztán meglátjuk, mi lesz tavasszal!

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok: Csoszánszki Dávid.

NÉMET GYULA: Gratulálok az ezer sebből vérző gyöngyösi csapatnak! Reméljük, hogy Jászberény és Gyöngyös csapata is a múltja miatt megfelelő helyre kerül.

VARGA ATTILA: Boldog vagyok, hogy jól zártuk a félszezont. A meccs nagy részében a védekezésünk és támadójátékunk is jól működött. A mérkőzés előtt is a győzelem volt a célunk, a különbség és a minőség nem számított. A súlyos problémák ellenére mindenki tűzben égett, az elejétől a mérkőzés végéig. A játékosok szívüket-lelküket kitették a pályán.

C