• Gyöngyösi Atlétikai Klub - 3200 Gyöngyös, Egri út 23.

Hírek

Négy gólt kaptunk

Itthon maradtunk alul a Jászberénnyel szemben

A 2. fordulóban a Jászberény csapatát fogadtuk, és ahogy arra számítani lehetett: a jobb erőkből álló csapat az első perctől megpróbálta ránk erőltetni az akaratát. 

Eleinte nem lehettek maradéktalanul elégedettek, mert ugyan támadtak, helyzeteket alkítottak ki, de mi sem játszottunk alárendelt szerepet, veszélyesek voltunk. Már a 17. percben cserére kényszerültünk, mivel Horváthot fültövön találta egy erős labda: Pilinyi állt be helyette.

A 29. percben egy baloldali támadás után a középre játszott labdát Svedyuk Alex fejelte a kapunkba, így 0-1-gyel mentünk szünetre.

A második félidő elején a várt egyenlítés helyett egy újabb jászberényi gól (Farkas '49) megpecsélte a sorsunkat. A Jászberény gyors kontrákat vezetett, hosszú kiugratásokkal próbálkozott, melyeket - egy darabig - ki tudtuk védekezni. Pilinyi kétszer is a gólvonalról mentett, Halasi az egyedül kiugró csatár lábáról vette le a labdát, illetve pontatlanok voltak, kapkodtak a vendégek a befejezéseknél.

A mi támadásaink kissé erőtlenek voltak, bár Lizák takarásból leadott lövése, Niedermüller emelése, és az egymást követő szögleteink még tartották bennünk a lelket.

Aztán a csereként beállt Szanku Kristóf két kiugrásból kétszer büntetett, így kialakítva a 0-4-es végeredményt.

A két csapat célkitűzései között óriási különbség van, és ez ma nem csak az eredményben, de a játékban is megmutatkozott.

 

A két szakvezető is értékelte a látottakat:

Arany László nyilatkozata itt, Csank Jánosé pedig itt tekinthető meg. Pilinyi István értékelés itt tekintehőt meg.