• Gyöngyösi Atlétikai Klub - 3200 Gyöngyös, Egri út 23.

Hírek

Losoncon portyáztunk

Az arányokon kell még javítani

A felvidéki város multidéző, de kényelmes-praktikus stadionjában jártunk ismét, ahogy tavaly nyáron is.

Gyengébb csapattal és jobb játékvezetéssel találkoztunk. Na, meg igazi július délelőtti időjárással.

A hazai csapat - 15 fordulót lejátszva - a 8. helyen végzet a szlovák harmadosztály előző kiírásában.

Az első félidőben uraltuk a játékot, szakajtónyi helyzetet alakítottunk ki. Sokszor rossz döntést hoztunk: passz helyett lőni kellett volna, lövés helyett passzolni kellett volna... Ráadásul a kapus(ok)at is naggyá tettük...

Bő negyedóra elteltével azért beköszöntünk... Bartusz ugratta ki jó ütemben Pölöskeit, aki talán maga is befejezhette volna góllal az akciót, de - figyelve a szépségre - visszapasszolta a labdát a kimozduló kapus mellett Bartusznak, akinek így már "csak" be kellett gurítani az üres kapuba. 0-1.

Fél óra telt el, amikor ismét veszélyeztettük a kaput, de hatástalanították a támadásunkat. Ekkor jött minden edző és kapus rémálma: a labdakihozatalukba Tarnai rondított bele erőszakosan. A megszerzett labdával Árvait ugratta ki jobb oldalon, aki hajszálpontosan centerezett, Pölöskei pedig ezúttal nem bízta senkire a befejejezést... 0-2.

Ezeken kívül az első öt emberünk közül jóformán mindenki hagyott ki egy-egy helyzetet, de így is domináltuk a mérkőzést, Szalay kapusnak nem sok dolga akadt.

A felkészülés szintjében nagyjából ugyanott tarthat a két csapat, hiszen északi szomszédunknál is augusztus első hétvégéjén indul a bajnokság, vendéglátóink Túrócszenmártonban kezdenek idegenben. (Igen, ott már van csoportbeszosztás, sorsolás, menetrend...)

A második félidőre két másik csapat jött ki. Zöldben egy a mérkőzést már lerendező, és a fizikai terheléstől kissé lelassuló, fásult társaság, narancsban pedig egy magát felszívó, sokkal jobban akaró gárda...

Meg is lett az eredménye... A tizenhatosunk sarkáról elvégzett szabadrúgásuk a hosszú oldalunkra szállt át, ahol a legmagasabbra egy hazai játékos emelkedett, és - ahogy tanítják: a kapus mozgásával ellentétesen - visszafejelte a hosszúba. Tíz perc telt el a második félidőből, úgyhogy akár aggódhattunk is volna. 1-2.

Aztán még 10 perccel később a piros lap is villant... A bekapott gól után megráztuk magunkat, és újra kialakítottunk néhány helyzetet, a kapus többször bravúrral mentett. Egy ilyennél Árvai ugrott ki a védők közül, akik csak a hátát nézték, azonban egy picit hosszan tolta meg a labdát. A kapus jó ütemben kivetődött, és felszedte azt, Árvai lendülete miatt azonban ütköztek. A bíró némi habozás után sárgát adott szésőnknek, aki viszont egy ilyet már kapott az első félidőben egy kihagyott helyzet utáni bosszankodásért(!), így el kellett hagynia a pályát. Simon Antal vezetőedzőnk próbálta megdumálni a játékvezetőt, hogy cserével jöhessen le, de a sípmester ragaszkodott a normál szabályokhoz...

Emberelőnyben a Losonc kicsit aktívabb lett, immár Szalaynak is kellett védenie, de nem volt benne a meccsben az újabb hazai gól. Sőt.

Ismét elpuskáztunk néhány helyzetet, ami után viszont egy kihagyhatatlant is sikerült kialakítani. Egy előrevágott labdának alászaladt a védő a félpályánál. Ez még nem feltétlenül gond, de ő volt az utolső ember. Így Eichenvalder szinte félpályáról indulhatott egyedül a kapu felé a 83. percben. Nagy meleg, kevés oxigén, rossz döntés. A kapus tanítanivalóan ért le kézzel a bal lába mellé, így a visszrohanó védő elé ütve a labdát. Középpályásunk becsületére legyen mondva: nem tört össze, nem bosszankodott, hanem utána ment, és ellentmondást tűrően visszaszerezte a labdát. Újra kapura tört, de esélye sem volt a páros lábas becsúszással szemben. Mindez a büntető területen belül, így újra Bartusz tehette le a labdát a fehér pöttyre. Nem kegyelmezett, biztosan értékesítette a 11-est. 1-3.

Az Egerhez és a Váchoz képest gyengébb ellenféllel találkoztunk (vagy mi lettünk sokkal jobbak...), és ez meglátszott a játék képén és az eredményen is. Jó volt látni, hogy a szerényebb képességű csapat nem tudott felénk kerekedni, nem csak a mezeink voltak a pályán, érvényt szereztünk a nagyobb játéktudásunknak. 

A helyzetkialakításaink száma nagyon rendben volt, a kihasználásuk arányában kell még fejlődni. Szerdán a Népligetben más típusú ellenfelünk lesz, meglátjuk, ott mire megyünk.

Eddigi felkészülési mérkőzéseink:

Gyöngyösi AK - Eger SE 2-2
Gyöngyösi AK - Vác Fc 1-0
Losonc - Gyöngyösi AK 1-3

Következő mérkőzés:

FTC II. - Gyöngyösi AK - 2020. július 15. 18 óra, Népliget, Bp.