• Gyöngyösi Atlétikai Klub - 3200 Gyöngyös, Egri út 23.

Hírek

Ikszeltek a hölgyek

Vasárnap délelőtt léptett pályára női csapatunk a Vác-Deákvár ellen, és - ahogy Ecsegi Zoltán, vezetőedző elmondta, - nem éppen a várakozásnak megfelelően szerepelt a csapat.

"Sajnos a mai mérkőzés nem úgy alakult, ahogy elterveztük. A kelleténél tompábbak voltunk, kisebb periódusoktól eltekintve valamiért nem tudtunk 100%on pörögni. Mindenki becsülettel tette a dolgát, de hiányzott az a plusz a játékunkból, ami egy ilyen jó csapat ellen szükséges lenne. A második félidő elején megszereztük a vezetést, és azt gondoltam, egy újabb góllal lezárhatjuk a mérkőzést. Sajnos a helyzeteink kimaradtak, az ellenfél pedig egy szép támadás végén egyenlített. A mai mérkőzésen nem érdemeltünk győzelmet, a vendégek rászolgáltak az egy pontra. Sorsunk továbbra is a mi kezünkben van, a továbbiakban szeretnénk vele élni! Gratulálok a U17-es korosztályunk győzelméhez!"

Ahogy a szakvezető is elmondta, sorsunk a saját kezünkben, hiszen három meccsel a vége előtt két pont előnyünk van, és május másodikán itthon játszunk közvetlen riválisunkkal, a Gödöllő csapatával.

Hajrá GYAK!