• Gyöngyösi Atlétikai Klub - 3200 Gyöngyös, Egri út 23.

Hírek

Hektikus mérkőzés

Győzelemmel zártunk

A mérkőzés közvetítése itt olvasható.

Ismerős lehet a forgatókönyv: a hazai csapat vezet 2-0-ra, és 3-1-re is, majd egyenlítés, az utolsó utáni percben pedig hazai oldalon piros lap, 11-es, és vendég győzelem. A hatodik fordulóban így kaptunk ki itthon a Tiszafüredtől.

Most pedig így győztünk Tiszaújvárosban!

Az első félidő egyértelműen a hazaiaké volt, mi nagyon fásultan, fáradtan mozogtunk a pályán. Négy-öt haazi helyzetből kaptunk is két gólt: először középen passzolták ki a védőinket, a csatár jó ütemben lépett ki, Szalay mellett is eltolta, üres kapu, 1-0. Majd egy jobb oldalon jövő támadásnál oldalváltás, az átívelt labdát a támadó levette, majd keresztben előtte a hosszú sarkot, 2-0.

Mi egyáltalán nem voltunk veszélyesek.

Szokták mondani: a 2-0 nagyon veszélyes eredmény, mert a vezető csapatot túlságosan ellazíthatja, a vesztésre állót pedig feloldja a görcsök alól... Apró kitekintés: 2019. novemberében a Tiszaújváros 2-0-ra vezetett ellenünk a "Szparin", aztán 3-2-re nyertünk...

Hát itt nem nézett ki nekünk semmi jó, bár - miután  Csillik saját megát hozta nehéz helyzetbe egy hosszan megtolt labdával, és emiatt kénytelen volt előre törni, majd indítani, és Bartusz lefutva védőit, a kapus mellett is eltolva a labdát a hálóba gurított, akkor - egy kicsit elkezdhettünk reménykedni.

De 2-1 után gyorsan lelombozódtunk, mert egy jobb oldali beadásra a hosszú oldalon az egyik hazai belső védő érkezett, akit senki nem vett fel, és így közelről lőhetett a kapuba... 3-1.

Aztán megint az ellentmondást nem tűrő Bartusz vett le félpályán egy előrerúgott labdát. Tajtihoz passzolt, aki néhány higanymozgású testcsel után az immár kiugrásra kész centerünket indította. Csatárunk megint lefutotta védőit, de most nem vitte el a kapus mellett, hanem alábökött a labdának egy kis "külit" beletéve, ami a kirobbanó kapus mellett szépen elgurult keresztben, és a hálóig meg sem állt. 3-2, újabb reménysugarak...

Pláne úgy, hogy a második félidőben már a hazaiak nem nagyon jutottak el a kapunk elé, és egy kicsit mintha átvettük volna az irányítást.

A rendes játékidő letelte uán Márkus sarkazása, majd Tarnai pöccintése után a jobb oldalon 15 méteren egyedül találta magát Gaal. Volt ideje, és nagy erővel a hosszú alsóba lőtt, 3-3!!!

A két félidőt nézve igazságos eredménynek mondható döntetlen alakult ki.

Azonban - ha már ellőtte - Gaal rohant is a labdáért, és tette is le középkezdéshez.

És milyen jól tette, hogy sietett!

Megint csak a jobb oldalon Molnár harcolt meg egy labdáért, kitette Tarnainak, aki jónak tűnő beadást kanyarított a berobbanó Tajit elé. Húszasunk felugrott, de a fél fejjel alacsonyabb védője akkorát lökött rajta hátulról, hogy hirtelen egy széltől duzzadó vitorlára emlékeztetett támadónk. Ettől a beívelésből befelés szálló labda Tajti kezére pattant, és a játékvezető azonnal fújt, és a nyúlt a zsebe felé. Egy pillanatra azt hihettük, hogy kezezésért sárga, de Valu Tibor egyből mutatta, hogy 11-es, a gólhelyzetben lévő játékos lökéséért sárga, és aztán a piros is villant, merthogy ez volt a második.

Bőven lejárt a 90 perc, sőt, már a hosszabbítás is, amikor Pölöskei tette le a labdát. Egy héttel ezelőtt kihagyta, most nagy erővel az elugró kapus helyére vágta be a büntetőt, és már a középkezdéshez sem kellett felállni. Vége, nyertünk!

A Hatvan kikapott, így őket megelőzve végül is a 17. helyen zártunk. Ez elvileg kieső hely, de még bízhatunk egy kisebbfajta csodában... Persze reálisnak az tűnik, hogy egy évig nem nagyon mozdulunk ki a megyéből...

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Gerliczki Máté

Labancz Róbert