• Gyöngyösi Atlétikai Klub - 3200 Gyöngyös, Egri út 23.

Hírek

Beoltva gól ellen

A nagy akarás görcsösségbe csapott át

A mérkőzés közvetítése itt olvasható.

Egyetlen megingás elég volt ahhoz, hogy kikapjunk. A 10. percben egy labdakihozatal közben a térfelünk közepén adtuk el a labdát, amit egy passz után Kozics lőtt kapura pontosan, Ladányi nem tudta fogni, gól, és ez el is döntötte a mérkőzést.

Nyolcvan percünk volt, hogy legalább egyenlítsünk egy olyan mérkőzésen, amin mindenképp 3 pontot terveztünk...

Akarással nem is volt probléma, mentek a fiúk, pörögtek - néha túl is... - gólhelyzetek sorát dolgoztuk ki, beívelések sokasága érkezett az ózdi kapu elé, de ma semmi sem sikerült.

Ahogy telt az idő, úgy váltunk egyre görcsösebbé, és kapkodóvá, ráadásul a nagy nyomásunk következtében egyre több kontralehetőséghez juttatuk a "hazaiakat". Sokat elmond, hogy a két legjobb emberünk a két belső védőnk volt, - Csornij, Rédei - akik többször akadályozták meg, hogy teljesen reménytelen helyzetbe kerüljünk. Sőt, Ladányinak is be kellett mutatnia egy bravúrt: 18 méteres szabadrúgás után többen már gólt kiáltottak, amikor kapusunk repült, és kiütötte a labdát.

Úgy tűnik, hogy ahhoz is hozzá kell szoknunk, hogy a huszonéves játékvezetők nagyon gyengén, nagyon sok hibával vezessék a mérkőzéseket. Következetlenség, érinthetetlenség jellemzi őket általában, időnként némi pökhendiséggel is párosulva.

Amihez viszont még nehezebb hozzászokni: az a vereségsorozat. Tállya, Ózd... Jövő héten pedig a második helyezettet fogadjuk, akik "viszonylag" jó formában vannak: 3-0-ra verték a listavezetőt. 

Mi mást lehet mondani:

hajrá GYAK!